2016.03.10.
.
Kedves leendő Első Osztályos !
Tisztelt Szülők!
Szeretettel köszöntjük Önöket abból az alkalomból, hogy gyermekük a 2016/2017. tanévben megkezdi általános iskolai tanulmányait.
Szeretnénk megkönnyíteni az iskolába történő beiratkozást a körzetünkbe tartozó gyermekek szülei számára az alábbi információkkal.
Az iskolai beíratás időpontjai:
2016. április 14. (csütörtök) 8-19 óra között
2016. április 15. (péntek) 8-19 óra között
A 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 50.§ (6) bekezdése alapján az általános iskola köteles felvenni azt a tanköteles tanulót, akinek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében van. Ez azt is jelenti, hogy a nem körzetes tanulókat csak akkor lehet felvenni, ha a fenntartó által engedélyezett férőhelyekre a körzetes tanulókat az egyes iskolák már felvették.
A jelentkezéshez az alábbi dokumentumok szükségesek:
- a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya),
- a szülő személyigazolványa,
- tartózkodási hely (állandó bejelentett lakcím hiányában)
- a gyermek TAJ - kártyája,
- az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás. Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás lehet:
- óvodai szakvélemény,
- nevelési tanácsadás keretében végzett iskolaérettségi szakértői vélemény,
- sajátos nevelési igényű gyermekek esetében a Szakértői Bizottság szakért véleménye
Iskolavezetőség