FELHÍVÁS a tankötelessé váló gyermekek iskolai beíratására

2020.04.02.

FELHÍVÁS  a tankötelessé váló gyermekek iskolai beíratására

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45.§ (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.

A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik.

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 21.§ (1) bekezdése értelmében a tankötelezettség megkezdésének feltétele, hogy a gyermek értelmi, lelki, szociális és testi fejlettségének állapota elérje az iskolába lépéshez szükséges szintet. 

A gyermek felvételéről az igazgató dönt. 

Az iskolai felvétellel kapcsolatban meghozott döntés ellen, annak közlésétől számított tizenöt napon belül – a döntéshozó intézményhez benyújtva – a szülő eljárást indíthat. 

Mit kell tudni a 2020/2021-es tanévre történő beíratásról? 

A 2020/2021-es tanítási évre történő iskolai beiratkozások szervezését – figyelemmel az országos járványügyi helyzetre – az emberi erőforrások miniszterének a 2020/2021. nevelési, illetve tanévre történő óvodai, valamint általános iskolai beiratkozásról szóló 7/2020. (III. 25.) határozata rendkívüli módon szabályozza. 

1. A szülők, gondviselők a beiratkozó gyermek körzetes iskoláját az alábbi keresőfelületen találják meg: https://kir.hu/korzet 

2. Ha a szülőknek nincs ettől eltérő szándéka, a kötelező felvételt biztosító körzetes iskola a gyermeket hivatalból felveszi. Az iskolával való kapcsolatfelvételre a telefonos, elektronikus megkeresés javasolt, az adategyeztetés az elektronikus KRÉTA-rendszeren keresztül történik 2020. május 21. napjáig. A KRÉTA-rendszer működéséről az iskolák honlapjai adnak tájékoztatást. Ha az elektronikus adategyeztetésre semmiképp sem nyílik lehetőség, a rendkívüli helyzetben a 2020/2021-es tanév kezdetekor a megfelelő dokumentumok bemutatására személyesen is sor kerülhet a körzetes iskolában. 

3. A körzettel nem rendelkező általános iskola az oda jelentkezők részére a beiratkozást 2020. április 6. - 24. napja között tartja. Az általános iskola a 2. alpontban foglalt szándéknyilatkozatok alapján folyamatosan – a veszélyhelyzet által megkövetelt egészségügyi szempontokra figyelemmel – elkészíti a beiratkozások időpontjára vonatkozó beosztást, amelyről a szülőt haladéktalanul tájékoztatja. Ezt a KRÉTA-val rendelkező intézmények a KRÉTA segítségével bonyolítják le. 

4. A körzettel nem rendelkező általános iskola a gyermek felvételéről legkésőbb 2020. április 27. napjáig dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt és az érintett gyermek kötelező felvételét biztosító általános iskola vezetőjét. 

5. Ha kötelező felvételt biztosító, körzettel rendelkező általános iskola a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi kérelmeket is teljesíteni tud, a jelentkezők szülei április 28. napja és május 15. napja között az intézmény elektronikus KRÉTA-felületén adhatják le ilyen irányú kérelmeiket. A kötelező felvételt biztosító általános iskola a körzetébe nem tartozó gyermekek felvételére vonatkozóan 2020. május 21. napjáig dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt és az érintett gyermek kötelező felvételét biztosító általános iskola vezetőjét. 

6. Az adott évben tanköteles korba lépő sajátos nevelési igényű gyermeket a kijelölt iskola 2020. április 28. napjáig 

hivatalból felveszi. 

A nemzetiséghez tartozó jelentkezőt - ha a felvételi követelményeknek megfelel - a nemzetiség nyelvén vagy a nemzetiség nyelvén és magyarul tanító iskolába, tagozatra, osztályba, csoportba fel vagy át kell venni. 

Magyar állampolgár engedély nélkül folytathat tanulmányokat külföldön és tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti. A tanköteles tanuló tanulmányainak külföldön történő folytatását - a tanköteles gyermek nyilvántartása céljából - be kell jelenteni az Oktatási Hivatalnak. 

A nem magyar állampolgár kiskorú akkor tanköteles Magyarországon, ha 

• menekült, oltalmazott, menedékes, valamint a menedékjogról szóló törvény alapján befogadott jogállású, 

• a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja, 

• a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt vagy letelepedett jogállású, vagy Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik. 

A feltételek meglétét a tanuló nevelési-oktatási intézménybe történő felvételénél igazolni kell. A Magyarországon tartózkodó nem magyar állampolgár, ha megfelel a fenti feltételeknek, az iskolai nevelést-oktatást a tankötelezettség fennállása, továbbá a tizennyolcadik életéve betöltése előtt megkezdett tanulmányok befejezéséig a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel veheti igénybe. 

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az iskolába nem íratja be, szabálysértést követ el. 

vissza